Rólunk

Cégünkről röviden

A 2017-ben életre hívott PigBrother megoldásai mögött az EN‑CO Software Zrt. több mint egy évtizedes informatikai szakértelme és tapasztalata áll. 2008-ban alapított vállalkozásunk a hazai szoftverfejlesztési szegmens egyik immár meghatározó szereplője, jelenleg több, mint 130 fős szakértői gárdával a háta mögött.

Cégünk elsősorban egyedi szoftverrendszerek tervezésével, fejlesztésével, üzemeltetésével, valamint a teljes informatikai folyamat menedzselésével foglalkozik. 2020-tól kezdődően kiemelt hangsúlyt fektetünk a saját ötleten alapuló, úttörő jellegű szoftvertermékek fejlesztésére, amelyek egyik legsikeresebbje a PigBrother. Innovatív tevékenységünk hátterét egy 30 fős kutatás-fejlesztési szakember-csapat biztosítja, akik főként mesterséges intelligenciára és machine learning-re épülő, valódi értéket teremtő rendszerek fejlesztésével foglalkoznak.

Az egyedi szoftverfejlesztés célja, hogy ügyfelünk pontosan olyan magas szintű informatikai megoldáshoz jusson, amire cégének szüksége van.

EN-CO Software logó

A PigBrother termékek

A PigBrother vállalkozási ötlete 2016-ban született meg. Egy, a kapcsolati körben lévő sertésgazdától jött a felvetés, miszerint nagy problémát okoz neki a gazdálkodása során, hogy nem tudja naprakészen megmondani a sertések súlyát. Némi piackutatás után rájöttünk, hogy ez az információhiány nem egyedi kihívás, hanem világviszonylatban egy iparági probléma. Innen indult el a gondolat, hogy informatikai tapaszlatunkat és szakértelmünket felhasználva egy IoT eszközt és szoftveres megoldást hozzunk létre, amely modern, hatékony segítséget nyújt a gazdáknak a pontos, naprakész információk biztosításában.

A PigBrother vállalkozási ötletétől vezérelve kifejlesztettünk a sertéshizlaló iparág számára egy innovatív sertésmegfigyelő rendszert. A szoftver a gépi tanulás segítségével elemzi az információkat és egy döntéstámogató rendszert is biztosít a felhasználóinak.

Mára szakértő tanácsadóinkkal együttműködve, elégedett ügyfeleink és jövőbeli sertésfarm partnereink számára létrehozott több termékünk folyamatos továbbfejlesztésén dolgozunk.

PigBrother logó

Mérföldköveink

  • 2016

    Felmerült a sertések súlymérési problémája és egy lehetséges szoftveres megoldás gondolata

  • 2017

    Kutatási projekt indítása IoT megoldásra

  • 2017

    Az első kamerák felszerelése telepi környezetben a Hardfarm Kft.-nél, Németkéren

  • 2019

    Bonafarm
    Kutatási együttműködés, második pilot elindítása

  • 2019/2020

    NAK TechLab
    Inkubációs programban való részvétel

  • 2020 Q2

    Pilot indítása a Bold Agro Kft.-nél, Derecskén

  • 2020 Q3

    PigData multiszenzor prototípus üzembehelyezése tesztelésre egy sertéstelepen

  • 2020 Q3

    Együttműködés kezdete a Vodafone csoporttal

  • 2020 Q4

    PigBrother termék piaci validációja az egyik piacvezető partnerünk által

  • 2021 Q1

    Pilot elindítása az AnimalSoft Kft.-nél, integráció a LiveStocker farmmenedzsment szoftverrel

  • 2021 Q2

    Pilot elindítása a Nagisz Zrt.-nél

  • 2021 Q3

    Első szerződött ügyfél

  • 2021 Q3

    3 termék piacra dobása:
    PigBrother, PigFlow és a PigCounter